5.

2008 július 23. | Szerző: KrBarbi |

 Küldözgetem az önéletrajzokat mindenfelé..

Ma kaptam egy e-mailt egy cégtől, hogy holnap 13.00ra lehet menni állásinterjúra. Asszem elmegyek, vesztenivalóm nincs. Legalább megpróbálom…

Apum elég hűvösen viselkedik velem,mióta elmondtam,hogy ott hagytam a munkahelyet. Én értem,hogy minden szülő jót akar a gyerekének, de azért itt vagyok 24 évesen,és mindennap bekell számoljak mit csináltam, mit ettem,stb. Pedig nem lakunk együtt már több,mint 1 éve. Hát nem tudom…Annyiszor gondolkoztam azon,hogy megmondom neki,hogy hanyagoljuk ezeket az esti hívásokat, majd ha van valami történés, akkor hívjuk egymást. De hogy lehet ezt egy apának megmondani,hogy ne legyen sértődés?! Sehogy…

B. itt volt vasárnap estétől ma estig. Jó volt újra együtt…Voltunk sétálni egy nagyot, beszélgetünk sokat, jól megvoltunk. Mikor indult haza elsírtam magam. Most ezekben a napokban szükségem volna valakire aki itt van velem,mert csak bekattanok…Viszont azt sem erőltethetem,hogy együtt legyünk mindennap. Pedig jó lenne.

Mostanában furcsa gondolatok járnak a fejemben…Házasság,gyerek,ilyesmik….Fura,mert eddig nem gondoltam ennyit erre. Viszont ha felmerül bennem ez a gondolat, el is száll hamar,mert beugrik az,hogy hova? kinek? miért? érett vagyok e erre? Úgyérzem igen,érett vagyok, csak a körülmények még nem elég érettek hozzá. Ez a se veled-se nélküled kapcsolat.Ez a “munkanélküliség”..

Minden olyan bizonytalan…