3.

2008 július 20. | Szerző: KrBarbi

 Még mindig itt őrlődök a meló miatt…

Muszájból maradjak? Összeszorított foggal bírjam ki még július 31.ig, hogy legyen pénzem,aztán hagyjam ott?! Nem tudom. Megőrülök..Nem akarok itt dolgozni..Ez megint egy olyan hely, hogy ha itt maradok, akkor életem végéig itt maradok.Azt pedig nem akarom. Valami ügyintézői, adminisztrátori munkát szeretnék,nem eladóit,főleg nem ilyen beosztással..Semmire nem marad idő,vasárnap is este 7-ig..áhh…

Mit csináljak?Hagyjam ott?Talán lesz másik..De addig? Állásinterjúra sem tudok elmenni,sőt még a telefont sem tudom felvenni,ha hívnának interjú miatt….

Milyen világ ez?!

2.

2008 július 20. | Szerző: KrBarbi

 Nem rég keltem. Megint azokkal a tanácstalan  gondolatokkal,mint mostanában mindig. Borzalmas érzés az,hogy nem tudom mi dolgom a világban,miért történnek velem ezek a sok rossz dolgok..

Már több,mint 8 éve tart ez az egész. Akkor halt meg anyukám. Mivel a szüleim elváltak, és én anyummal éltem, mikor ő meghalt, odaköltöztem apámhoz,és a feleségéhez. Sosem volt jó kapcsolatunk, sosem szerettük egymást. Bennem akkor még csak az volt,hogy ő vette el apámat tőlünk,és miatta ment tönkre anyukám. Az ott élés eleinte szörnyű volt, minden új, új város, új emberek, a régi barátoktól,osztálytársaktól messze kerültem,egyre ritkábban került sor a találkozásra. Rossz volt ez, de főleg egy 16 éves lánynak..Új középiskola…eleinte nagyon rossz volt. Visszaakartam menni a régi iskolámba,mert úgy éreztem engem sosem fognak befogadni itt.Lázadó korszakomat éltem, mint szinte minden 16 körüli fiatal… Aztán évet kellett ismételnem,és az új osztályom már teljesen más volt. Könnyebb volt a beilleszkedés, nagyon sokat változtam, valahogy jobb lett minden. Otthon persze maradt minden a megszokott rendben. Utáltam otthon lenni, akkor volt jó amikor egyedül voltam. Aztán felvettek a főiskolára, és mindenki azt kérdezte tőlem,miért 120km-re az otthonomtól megyek iskolába,mikor ez a szak van közelebb is..Én erre csak annyit tudtam mondani,hogy mert minél messzebb vagyok az otthontól,annál jobb…És igazam volt. A főiskolai évek voltak a legjobbak. Felnőttem. Ez idő alatt voltak pasik, ilyenek is ,olyanok is. Aztán az utolsó félévben megismerkedtem Vele. Legyen a neve ezentúl B. Szerelem első látásra mindkettőnknél. Teljesen rózsaszín köd vett körül, rajta kívül nem volt más fontos. Alig vártam hogy vége legyen az utolsó félévnek, csak hogy még többet legyünk együtt. Félév elteltével kezdődtek a gondok. Sosem veszekedtünk,sosem volt egy hangos szó köztünk. Egyszerűen egy teljesen más kinézetű lány ideálja lett. Ezt ő nem tudta “legyűrni”, szinte beleőrült,hogy neki olyan testalkatú lány kell,én persze a közelében sem voltam,vagyok. Szakítottunk..én teljesen összetörtem..Nem akarom részletezni, de elkell mondjam,hogy 2 éve ez így megy köztünk. Együtt vagyunk, majd ő bekattan egy idő után, legyen az félév,2 hónap, 2 hét…Szétmegyünk, és pár hét,pár nap után nem bírja tovább, mert mégis csak én kellek neki. Szóval se veled, se nélküled kapcsolatban vagyunk 2 éve. Ezalatt laktunk együtt is. Voltunk külön 3-4 hónapot is, mikor mindkettőnknek volt valakije, de akkoris egymásra vágytunk. Most kb. 1 hónapja,hogy szétmentünk, de ezt én akartam. Nekem nem ment már. Úgy éreztem,hogy másra van szükségem lépnem kell, mert itt vagyok 24 évesen,és azon kell aggódjak,hogy holnap vajon együtt leszünk e még.Én komoly kapcsolatra vágyom, nem pedig egy teljesen bizonytalanra. Szóval szakítottunk.Nem beszéltünk napokig. Én ismerkedtem, találkozgattam egy sráccal. Próbáltam B-t elfelejteni, magamba magyarázni,hogy nem szeretem már,és nincs közös jövőnk, teljesen mást akarunk az élettől..Aztán ez a srác,akivel találkozgattam elmondta hogy lehet belém szeretett,és én teljesen berezeltem. Nem éreztem semmit iránta, jó volt vele beszélgetni, de nem volt meg az a bizonyos bizsergés, nem volt a találkozások előtti pillangó a gyomorban,stb. Úgy voltam vele,hogy majd alakul ahogy alakulnia kell. Nem akartam megbántani,és azt éreztetni,hogy én is szeretem őt, vagy hasonló. Aztán megmondtam neki egy bulis hétvége után,hogy nem akarom őt sem,magamat sem becsapni,és hogy én nem érzem azokat a dolgokat amiket kellene, vagy szeretné ha én is azt érezném. Nem ment. Ő már teljesen kezdte beleélni magát a kapcsolatba, már tervezgette,hogy elvisz ide-oda pár napra. Azon a napon amikor megmondtam,hogy ne folytassuk ezt az egészet, hazaértem, és amint becsuktam a bejárati ajtót,elsírtam magam,és mint egy kisgyerek zokogtam,hogy miért hazudok magamnak,mert igenis szeretem B.-t. Szinte örjöngtem a lakásban,jártam fel s alá, sírtam, ölelgettem azt a plüss macit ami a mi “gyerekünk”,és mondogattam,hogy de én vele akarok lenni örökre,mert mi összetartozunk. Borzalmasan éreztem magam. Felhívtam a barátnőmet,hogy mit csináljak. Persze elkell mondjam már mindenki azt mondta,mondja,hogy ne legyek vele újra együtt,mert megint csak ideig-óráig lennénk együtt.Barátnőm is azt mondta az elején,hogy ne hívjam fel, ne írjak neki, várjak pár napot. Aztán a beszélgetés végén azt mondta dobjak fel egy pénzt,és majd a sors eldönti mi legyen. Feldobtam. Majd felhívtam B.-t. Mondanom sem kell 1 óra múlva már itt volt nálam. Szeretjük egymást, mindketten úgy érezzük,hogy nekünk örökr együtt kell lennünk,mert nem bírunk ki hosszabb időt, se mással, se egyedül. Ez volt 1 hete vasárnap. Azóta találkoztunk 1-szer,meg  ma is átjön hozzám. Persze senki nem tud semmit,senkinek nem mondtam semmit. Az elmúlt napokban felmerült bennem  a kérdés, hogy vajon jó ötlet volt e hogy “kibéküljünk”,tényleg ezt akarom e. Teljes a kavarodás bennem..

A másik a munka. Kb. 1 hónapja felmondtam a munkahelyemen, azóta munkát kerestem,és egy ismerősöm által 1 hete felvettek egy helyre. Viszont már most érzem,hogy nem szeretnék itt maradni,teljesen mást szeretnék csinálni. És most fogalmam sincs mit csináljak. 3 hónap a próbaidő..Mivel egyedül élek,és a csekkek jönnek, valamiből megkell élnem,ha kevés is…De muszájból dolgozzak egy olyan helyen ahol nem érzem magam jól?! Tegnap küldtem el önéletrajzokat pár helyre. Legbelül érzem,hogy mást akarok csinálni,nem ezt. Szeptembertől iskolába szeretnék menni, de az is olyan,hogy 3 szak érdekel amik teljesen különbözőek. Ebben sem tudok dönteni.

Miért van ez,hogy döntésképtelen vagyok? Miért nem tudok magabiztos,határozott lenni?

Teljes káosz………………

1.

2008 július 19. | Szerző: KrBarbi

 Annyi,de annyi minden kavarog a fejemben,hogy hirtelen elsem tudom dönteni mivel kezdjem a blogot..

Talán a blogom címe is utal arra, hogy valami nincs rendben.

24 éves leszek,vendéglátós,-kereskedelmis végzettséggel, egyedül élek, mostmár több,mint 1 éve. Kapcsolat..hát…ez is egy nagy kérdés,mint annyi minden mostanában…Van munkám, de nem az igazi,így keresgélek..Szeptembertől szeretnék újra iskolába menni,persze munka mellett….de erről majd később.

A napokban rékellett jönnöm,hogy fogalmam sincs mit kezdjek az életemmel,mit csináljak,mivel foglalkozzak, kivel akarom leélni az életem,egyáltalán mit is akarok….Komolyan, fogalmam sincs mitévő legyek.Nincs senki akivel ezeket megbeszélhetném,akitől tanácsot kérhetnék.Tudom,hogy előszőr magamat kéne “helyre rakni”,és azután kell jönnie a többinek..De csak kavarognak bennem a gondolatok,közben meg “elmegy az élet”…Most legalábbis így érzem. Szeretnék talpraesett,önbizalommal rendelkező,határozott nő lenni,de valamiért nem megy. Nem találom a helyes utat semmiben.Elég sok mindenbe belekezdek, de amint esetleg jól alakulna a dolog, vagy csak úgy alakulna,akkor “megijedek”,/vagy nem tudom mi lenne rá a jó szó/, és feladom,abba hagyom.

Határozatlan vagyok, önbizalom hiányos, magamban nem bízok eléggé.. Rossz,mert tudom,hogy ennek nem így kellene lennie,de nem megy..Egyedül nem megy.

Lehet még később írok…